Rólunk írták

Felnőtt csoport:

"Ha úgy érzed, hogy valami hiányzik az életedből, de nem tudod pontosan, hogy mi az, gyere el egy edzésre. Én itt találtam meg. Kiváló mestereket, alkalmazható tudást, életre szóló barátságokat, helyes irányt. Családot. Köszönet Eszter Si-Je és Milán Si-Hing!"
Barbi

"Sosem hittem volna, hogy képes leszek erre. Én, aki korábban mindig mindent nagyon hamar feladtam, és a fizikai állóképességemben sem volt nagy bizalmam, most már több, mint egy éve járok Si-je iskolájába, és másfél órás edzéseket csinálok végig örömmel. Ma már szinte hiányérzetem van azokon a délutánokon, amikor nincs semmilyen program. A kung-fu által igazán megtapasztalja az ember, hogy hibázni nem csak szabad, hanem kell is ahhoz, hogy eredményt érjünk el."
Rita

"Sokféle sportot kipróbáltam már és csinálok még most is, de a WingTsun Kungfu volt az első, ami ennyit segített volna mind mentálisan és fizikailag. Meg sem fordul a fejemben, hogy szándékosan kihagyjak egy edzést. Nem könnyű egy ilyen kedves és befogadó családot találni."
Gabriella

"22 éves egyetemista vagyok, eddigi éveim során soha nem sportoltam rendszeresen, nem igazán próbáltam ki új sportágakat, mert mindig úgy éreztem ez nem nekem való. Ugyan miért menjek be bármilyen edzőterembe, hogy aztán csalódva jöjjek ki onnan hogy nekem még ez sem megy vagy éppen milyen bunkók az emberek csak azért mert új vagyok? Aztán úgy hozta az élet, hogy találkoztam Milán Si-Hinggel, aki meghívott egy szeptemberi bemutató edzésükre és akkor minden megváltozott! Alig várom,hogy végre edzésre mehessek, mert tudom a mai alkalom után is egy kicsit jobban megy majd és jobb ember leszek. Fantasztikus élmény egy ilyen csapat részènek lenni, ahol mindenki tiszteli és segíti a másikat, akár egy nagy család. Ha kérdésem van, vagy segítségre van szükségem, biztos lehetek benne, hogy nem maradok egyedül a problémámmal. Si-je rengeteg türeleme és odaadása minden emberből előhozza a legjobb énjét még ha az egyén maga sincs tudatában azzal, hogy ilyennel rendelkezik, mert Ő ilyen. Mindenkiben meglátja a jót!"
Viki

Kung-Fu előkészítő Junior csoport:

"Első sorban önfegyelemre tanít, s Botinak erre van legnagyobb szüksége. Nem utolsó sorban megtanulja a mások iránti tiszteletet."
Anita

"Szellemiség, tisztelet mások iránt. Nem mellesleg a jókedv amit látok mindig Mátén az edzések alatt."
Edina

"Ádám külön kiemelte, hogy a csoportban jó gyerekekkel találkozik, ami fontos számára. Nagyon örülök annak, hogy a foglalkozások családias és nyugodt légkörben zajlanak, nem kell tartani a "koki" osztogatástól sem. Remélem, hogy ragad rá egy kis önfegyelem, növekszik az önbizalma. Az iskolakezdés előtt ez a fajta "koncentrációs gyakorlat" csak a hasznára válhat."
Marietta

"A mások iránti tiszteletet, a türelmet, szerénységet, kitartást igyekszünk megtanítani a fiúknak itthon, és Ti ebben nagy segítséget, támogatást nyújtotok. Szeretjük az edzések békéjét. Tudjuk, hogy Nálatok jó kezekben vannak. A fiúk szeretik a tanmeséket, a közös játékokat, a formagyakorlatokat."
Gyöngyi

"Szülőként számomra motiváló, hogy csapathoz tartozzon. A harcművészeten keresztül mások irányába a tiszteletet, önfegyelmet megtanulja, nem utolsó sorban lányként az önvédelem is nagyon hasznos és fontos számára. Tartást és önbizalmat is ad Lucának."
Krisztina

"Úgy gondolom, jó emberek között és jó helyen van Lacika. Elsősorban tiszteletet, önfegyelmet és kitartást tanul, ami nagyon jó hatással lesz a személyiségére."
Mónika